Alapprogramunk képességei
- A jogszabályban foglaltakat teljesíti, sőt felhasználóbarát módon figyelmeztet egyéb, a szoftver által nem elvégezhető határidős feladatokra, például a hónap tizedikéig a használt anyagkísérő okmányszámok beküldésére.
- Korszerű adatvédelmi technikákkal védi adatbázisát illetéktelen kézbe kerüléstől: más fémkereskedő FémNyilvántartó programja nem tudja megnyitni az Önök adatbázisát.
- Grafikus és numerikus kimutatásokat készíthet kedve szerint a forgalmáról akár a fémek típusai, akár beszállítói, akár raktárhelységei szerint rendezve.
- Bármikor kérhet kimutatást raktára készleteiről, utánanézhet, mi mikor került az adott raktárba. Megnézheti, melyik részlegeknek járt már le a kötelező 6 napos tárolása.
- Ingyenes frissítések járnak a programhoz, melyekkel az újabb lehetőségek automatikusan eljutnak Önhöz, illetve az esetlegesen változó jogszabályok esetén is tovább használhatja programunkat.
- Nem szükséges internet-kapcsolat a program működéséhez!
- Mivel szoftverünk nem egy óriási vállalatirányító-rendszerre épül, nem szükséges drága, 2 GB memóriás számítógép a program futtatásához, ennél sokkal szerényebb gépen is működik.
- Nyomtatványok számítógépes kitöltése és nyomtatása: az anyagkísérő okmányt, beszállítókkal aláírandó nyilatkozatokat egyszerűen kinyomtathatja a programból is.
- Könnyen adhat kedvezményt az adatbázisban eltárolt árainak megváltoztatása nélkül gyakori beszállítóinak vagy nagy mennyiségek esetén.
Bővített programunk további képessége
- Gond és plusz teher nélkül intézheti a napi és havi jelentéseket: a programban lévő forgalmi adatokból automatikusan kivonatot készít és tölt fel a VP elektronikus rendszerébe.
- Internet-kapcsolat szükséges a jelentések felküldésének rövid idejére, ha ezt telephelyéről intézi. Ha a napi jelentést ön elviszi, és máshonnan tölti fel a VP-nek, akkor nem kell internet-hozzáférés egyáltalán.
Programunkról bővebben a Letöltések menüpont alatt található Felhasználói kézikönyben olvashat.
Tiszteletem!
Megkértek (természetesen az utolsó utáni pillanatban, az ismerősökre jellemző idegesítő módon 😉 ), hogy nézzek utánna a Korm. Rend.-ben meghatározott követelményeknek eleget tevő számítógépes nyilvántartásnak, illetve segítsek az eddig 0%-os informatikai háttér és technológiai megfelelőség kialakításában. Amit a honlapról össze tudtam böngészni, az alapján tudnám ajánlani mindkét ismerősömnek, meg a dolgok állása szerint lehet, hogy többeknek is, de kérdésem lenne.
Egyik telephelyen sincs internet kapcsolat, a kiépítés kicsit hosszadalmasabb lenne, viszont a székhelyként bejelentett helyeken elégséges infrastruktúra van a napi-havi adatszolgáltatáshoz. Ebben a felállásban:
a, a licenszet mindkét egyéni vállalkozó esetében két-két példányban kell-e beszerezni?
b, mekkora tárolókapacitású pendrive kell a telephely>>>mentés -> otthon>>>visszatöltés-napi- és havi adatszolgáltatás véghezviteléhez? (így a biztonsági mentés is megoldott lenne egy példány telephely egy példány otthon, plusz a pendriveon lévő adatbázis)
c, ahol nincs internet, a frissítés hogy működik
(Lehet, hogy a felhasználói kézikönyvben vagy valahol a siteon vannak ezirányú infók, csak én nem emlékszem, hogy láttam vagy nem tudok olvasni, esetleg láma vagyok és nem találtam)
d, .NET keretrendszer miatt kizárólag Win támogatottságú a progi elképzelhető-e, hogy lesz Linux/Unix támogatású kereskedelmi sw? ( Ebben az esetben ideiglenes jelleggel a jogtisztán rendelkezésemre álló Win200Prof-Sp4 licenszel működnének a telephelyek, -de a MS támogatottság megszűnése miatt ez hosszabb távon nem megoldás-, vagy élből jelezzem, hogy a középtávú időszakra nézve is támogatással bíró jogtiszta MS software beszerzése is az átállás részét képezi?)
Az idő rövidsége miatt előre is köszönet a gyors válaszért.
cs.z
Kedves Csaba Zoltán!
Az a., kérdésre a válasz:
Ebben az esetben, természetesen elegendő egy licenccel rendelkezniük. A programunknak egyik nagy előnye, hogy a telephelyre nem kell internetkapcsolat elég, ha a fémkereskedő máshol rendelkezik interneteléréssel és az Ön által részletezett módon készíti el a napi/havi adatszolgáltatást.
A b., kérdésre a válasz:
Az adatbázisok mérete természetesen forgalom függő, de legrosszabb esetben is egy 256 MB-os pendrivon elfér.
A c., kérdésre a válasz:
A frissítés azokon a számítógépeken, ahol nincsen internetkapcsolat ott a következő eljárás szerint kell frissíteni: Azon a számítógépen, amelyik rendelkezik internetkapcsolattal azon le kell tölteni az Online telepítőt, majd a pendrivon vagy egyéb hordozható médián (CD) az interneteléréssel nem rendelkező gépre át kell szállítani, majd telepíteni. Az adatok, így természetesen megmaradnak.
A d., kérdésre a válasz:
Sajnálatos módon a .Net kötöttségei miatt a program a jövőben is csak a Microsoft operációs rendszerein lesz elérhető, de A Win2000 Sp4-en a program tökéletesen fut, így a program miatt nem szükséges új operációs rendszerbe beruháznia.
A holnapi napig a témával kapcsolatosan egy cikket teszünk fel, amiben részletesen közöljük az eljárás menetét.
Üdvözlettel:
A FémNyilvántartók