„Iránytű a fémtörvényhez” című konferencia beszámoló I. rész

2010. 01. 14-én a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének szervezésében, Budapesten a Bourbon házban megrendezésre került az „Iránytű a fémtörvényhez” című konferencia. A konferencián több százan képviseltették magukat a szakmából, így e rendezvény ezidáig a legtöbb szakmabelit mozgósította.
A konferencia háziasszonya Sárosi Eszter, a HOE elnöke volt, míg a levezetést Horváth Ferenc, a HOE  Vas- és Színesfém Szakosztályának vezetője vállalta.
A konferencián olyan szakemberek vettek részt a („másik oldalról”) törvénykezési, végrehajtási oldalról, mint Dr. Sepsi Tibor, a Miniszter Elnöki Hivatal főosztályvezetője, Dr. Vanner Gábor ezredes, főtanácsos, igazgató, VPOP jövedéki igazgatóság és Járja János alezredes, főtanácsos, megbízott főosztályvezető, VPOP Rendészeti Főosztály.
A konferenciát Horváth Ferenc nyitóbeszéde kezdte, melyben  a konferencia céljaként a fémtörvénnyel kapcsolatos kérdéseink, bizonytalanságok tisztázását jelölte meg.
A Szakosztály vezető kérte, hogy a VP és a szakma szorosan együttműködjön az illegális kereskedők  kiszűrésének érdekében, a törvényi visszaélések megakadályozásában,  valamint, hogy a konferencián konstruktívan vegyünk részt, továbbá kérte a hatóságot, hogy a kezdeti botladozásokra ne sújtsanak le olyan nagy szigorral és a törvényszegőkkel szemben a törvény teljes szigorával lépjenek fel.

A rendezvényen a következő felszólaló Dr. Sepsi Tibor Úr, aki a törvénynek nagy részét előkészítette. Pontokban összefoglaljuk a fontosabb elhangzott információkat.

  • Megemlítette, hogy azért a MeH végezte a törvény gondozását, mert a többi tárca nem érezte magáénak a területet.
  • Említésre került, hogy a törvény létrehozása közben, milyen abszurditások is előfordultak, pl. :állami monopólium visszavezetése. Ehelyett az ismert törvényt kaptuk, amelyet az előadása során ő is elismerte, hogy nem a legjobb törvényi rendelkezés. Kiemelte, hogy ezt a törvény 5 párti konszenzussal fogadták el. Aki túl nehezen teljesíthetőnek érzi az új szabályozást, annak a saját képviselőjénél kellene ezt szóvá tenni – javasolta.
  • Továbbá a beszéde elején felhívta mindannyiunk figyelmét, hogy a törvény, rendelet sokkal nagyobb szigorral sújthatta volna a szakmát. A HOE segítségének köszönhetően a körülmények enyhültek. Például a 15 napos tárolásról 6 napra csökkent, a kaució mértékét sikerült csökkenteni a kiskereskedőknél, … .
  • Előnyként emelte ki, hogy nem kell már se telep engedély, se üzlet engedély, ezek helyett lett a fémkereskedelmi engedélyeztetés.
  • Véleménye szerint a két legnagyobb feladat, ami a fémkereskedőkre hárul, az a fémkereskedelmi anyagok 6 napos tárolási kötelezettsége, valamint a  napi jelentés a VPOP felé. (Nálunk a jelentés küldéssel nincs problémája, egy kattintással el tudja végezni).

A maradék rendelkezésre álló időben értelmezte a fémtörvény egyes paragrafusait.